Üdvözöllek az oldalamon!
Ha még nem ismersz, akkor itt van néhány adat rólam.
Eredetileg építész és mérnök informatikus vagyok. Végzettségemből kifolyólag mindig is a megfogható és reprodukálható eredmények érdekeltek.
Felismertem, hogy a legtöbb cég a növekedésre koncentrál és nem arra, hogy profitot termeljenek. Én azzal foglalkozom, hogy megmutatom a cégvezetőknek, hogy hogyan tudnak már az első naptól profitot csinálni és közben még növekedni is képesek.
Éppen ezért egy olyan szoftvert is kifejlesztettem, amely segít a vállalkozóknak, vezetőknek abban, hogy napi szinten átlássák a cégük pénzügyeit.
Félidőben Amerikában élek, ahol a legnagyobb trénerektől tanultam. Éveket töltöttem kutatással, hogy megtaláljam a bevételteremtés titkát. Amerikában kerestem a megoldást, mert Amerika az álmok hazája. Nem véletlenül. Azt kerestem, amivel a magyar vállalkozásoknak is tudok segíteni. Azt, amivel valóban bárki képes megváltoztatni a jövőjét és nem csak Amerikában működik. Megtaláltam! Ezt eddig még senki nem mutatta meg a magyaroknak.
Több mint egy évtizede segítek vállalkozóknak pénzügyeik rendbetételében és profitnövekedésük előmozdításában. Saját pénzügyi szoftveremmel, valamint feleségem ügyvédi irodájának fejlesztésében szerzett tapasztalatokkal, valódi, gyakorlati megoldásokat nyújtok. Feleségem ügyvédi irodáját a nulláról építettük fel, mára Magyarország egyik ismert irodájává vált.
Szentpétervártól Floridáig tartottam már előadásokat, és számos vállalkozónak segítettem abban, hogy kontroll alá vegyék pénzügyeiket és elérjék az anyagi biztonságot. Egyik ügyfelem bevételét például 300%-kal növeltük – és ez csak egy a sok közül. Nemcsak beszélek a pénzügyi sikerről, hanem évtizedes tapasztalatommal és bevált módszereimmel valódi eredményeket hozok a vállalkozóknak. Ha te is szeretnéd, hogy vállalkozásod pénzügyi stabilitást és folyamatos növekedést érjen el, a megfelelő helyen jársz.
Küldetésem:
Küldetésem, hogy minden cégtulajdonos megfelelő profitot tudjon csinálni a cégében és ezáltal meg tudja valósítani az álmát, ami miatt elindította a végét, azaz, hogy pénzügyileg függetlenné váljon.
Itt olyan történeteket és írásokat teszek közzé, amelyek segíthetnek neked, hogy egy jól működő nyereséges üzletet építs fel és megvalósítsd az álmaidat. Iratkozz fel a hírlevelemre vagy ha úgy gondolod, hogy készen állsz a velem való együttműködésre, akkor keress meg.
Sikeres, nyereséges üzletet kívánok!
Attila a profitra vágyó tulajdonosok segítője!