Free cookie consent management tool by TermsFeed

2025: Az év, amikor végre megvalósítod a pénzügyi álmaidat – így kezdj hozzá!

A legtöbb cégvezető még januárban tűzte ki a pénzügyi célokat az előttük álló évre. Például, hogy pénzt tesznek félre új gépek vásárlására vagy azt, hogy idén több profitot fognak kivenni a cégből.

Nagy szándékuk volt mindezek elérésére. Megvoltak az újévi fogadalmak és elkészültek a tervek.

Aztán jött az élet, és közbeszólt. Valahol útközben ezek a célok elvesztek és nem sikerült megvalósítani őket.

De a jó hír az, hogy 2025-re még mindig megadhatod magadnak azt a lehetőséget, hogy jó állapotba hozd a pénzügyeidet.

Íme három dolog, amit most megtehetsz, hogy ez megtörténjen:

1. Fordítsd át a hibákat sikerekké

Mielőtt egy szép piros szalaggal köszöntenéd az új évet, szánj egy kis időt arra, hogy szemügyre vedd az idén hozott pénzügyi döntéseidet.

Tegyük fel, hogy 3 millió forintot szerettél volna félretenni beruházásokra, de csak a felét sikerült megtakarítani.

Ahelyett, hogy a kardodba dőlnél, nézd meg, hogy miért nem sikerült a teljes összeget félretenni.

  • Talán nem volt elég bevétel?
  • Vagy talán elköltötted másra?

Akárhogy is, írd le az ezzel kapcsolatos tanulságokat, és tűzz ki egy konkrét célt arra hogyan tudsz fejlődni ezen a téren.

Például ilyen kötelezettséget vállalhatsz:

„Minden bevétel 1%-át félreteszem fejlesztésre.” Vagy,
“Árajánlatokat kérek be, hogy mennyibe kerülne a géppark lecserélése.”

Így a múltbeli hibáidat az új év sikerévé változtathatod.

2 – Állíts be SMART célokat

Amikor pénzügyi célokat tűzöl ki a következő évre, érdemes SMART célokat kitűzni. Mit is jelent a SMART cél. Ugye ez egy angol betűszó rövidítés. A Specific, Measurable, Achievable, Relevant és a Time-bound szavak kezdőbetűiből áll össze.
Azaz magyarul Konkrétak, Mérhetőek, Elérhetőek, Relevánsak és Időhöz kötöttek.

Egy SMART cél leírva így nézne ki:

“2025-ben 3 millió forintot megtakarítok a fejlesztési keretembe. Ezt úgy teszem meg, hogy havonta 250.000 forintot teszek egy könnyen elérhető, magas kamatozású megtakarítási számlára .”

Most tedd ki ezt a célt egy jól látható helyre – ahol nagy valószínűséggel minden nap látni fogod – például a személyes hirdető tábládra vagy a naptárod mellé. De felteheted a számítógépedre háttérképnek is.

Ha napi szinten emlékezteted magad a pénzügyi céljaidra, az segít abban, hogy jó úton haladj, és motiváljon téged az új évben akkor is, ha esetleg valamilyen mélypontra kerülne a cég.

És képzeld, egy tanulmány szerint, ha 95%-os eséllyel szeretnéd elérni a célt (igen, jól olvastad, 95%), akkor kérd meg egy barátodat vagy egy másik üzlet tulajdonost, akivel jóban vagy, hogy kérje tőled számon a haladást. (Ez az a „titkos” szósz, amelyet a legtöbben nem adnak hozzá.)

Például ezt mondhatod a legjobb barátodnak vagy az üzlettársadnak vagy akár egy másik üzlettulajdonosnak, akivel jóban vagy:

“2025 végéig egy 3 millió forintos fejlesztési alapot tervezek létrehozni. Tudom, hogy ha valaki elszámoltat, az óriási segítséget jelent számomra.
Hajlandó lennél havonta egyszer bejelentkezni hozzám, hogy megnézzük, hogyan áll a megtakarításom?”

A legtöbb ember több mint boldog lesz, hogy bizalmat szavazol neki és felkéred egy ilyen feladatra, és legtöbbször értékes támogatást és bátorítást nyújtanak az út során.

3 – Ünnepelj meg minden győzelmet

Szinte biztos vagyok benne, hogy nagyon eltökélt voltál abban, hogy ez az év majd más lesz, mint az előző.

Készen álltál arra, hogy akár 10% profitot is kivegyél a cégből idén, de sajnos csak 5%-ot tudtál kivenni.

Könnyű természetesnek venni a „kis” győzelmeket, de ugyanolyan fontos ünnepelni a kis győzelmeket is, mint a nagyokat, mert minden győzelem egy lépéssel közelebb visz a pénzügyi céljaid eléréséhez.

Tehát mindenképpen tervezz be költségeket szórakozásra is, mert megérdemled. Természetesen egy 5 millió forintos szerződést nem egy 10 millió forintos autóval kell megünnepelni, főleg úgy, hogy az 5 millió forintból csak mondjuk 500.000 forint a profit.

De mondjuk a kedvenc éttermedbe ellátogathatsz egy vacsorára a pároddal.

Egyébként a tudomány is a Te oldaladon áll.

Ugyanis harvardi kutatások azt mutatják, hogy a kis győzelmek megünneplése javítja a hangulatot, növeli az önbizalmat és jó motiváció a nagyobb célok elérésére.

Ha idén nem is érted el az összes pénzügyi célodat, még nincs minden veszve.

Az utad a pénzügyi függetlenség felé egy maraton, és nem pedig egy sprint. Ráadásul a következő év egy új lehetőség arra, hogy áttekintsd, újrakezd, kézbe vedd pénzügyeidet, és valóra váltsd az álmaidat.

Kívánom, hogy minden álmod váljon valóra 2025-ben!

A szerzőről

Horváth Attila

Küldetésem, hogy minden cégtulajdonos megfelelő profitot tudjon csinálni a cégében és ezáltal meg tudja valósítani az álmát, ami miatt elindította a cégét, azaz, hogy pénzügyileg függetlenné váljon.

A feliratkozását nem sikerült elmenteni. Kérjük, próbálja meg újra.
A feliratkozás sikeres volt.

IRATKOZZ FEL MOST!

Ismerd meg a profitábilis növekedés titkait, amelyekkel vállalkozásod már holnap eredményesebb lehet!